POCSAI PIROSKA

Mindig van, ki fényt lop a napba – Pocsai Piroska, a remény költője

Montázs Magazin

Írta: Orosz Margit | 2021. máj 21. | Íróklub

Pocsai Piroska minden alkotása „egy pillanatnyi csoda”, szelíd mosoly. Versei simogatnak, szóljanak azok a természet szépségéről, a gyermeki játékos világról, szerelemről, emlékek szövedékéről, bánatról, magányról. Igen. A magányt megcsendítő verseiben is ott bujkál a remény mosolya. Így válnak versei a lélek elixírjévé.

 

Pocsai Piroska versmondás közben

 

Életéről, költői pályafutásáról, optimista világlátásának titkáról kérdezem Pocsai Piroska alkotót.

Nyékládházán születtél, de közel ötven éve élsz Tiszaújvárosban. A város egykor Tiszaszederkény és Leninváros néven volt ismert. Mit jelent számodra ez a táj? Ott, a lelked mélyén legbelül, miről mesél e vidék?

Nem volt módos család a miénk. Apám vasgyári munkás, anyukám háztartási „mindenes” volt, aki nemcsak a család ellátásával foglalkozott, de állatokat nevelt, kertet, háztájit gondozott, megtermelte az asztalra valót. Népes családba születtem ötödik gyermekként. Három bátyám és nővérem után egy olyan korszakban, amikor hét szájat etetni nem volt egyszerű dolog. Korán munkára fogtak engem is, mégis szép gyerekkort élhettem meg, hiszen ha valaki megdorgálta a „kicsit”, egy másik testvér megvédte.

Szó szerint benne csücsültem a természet ölében. A kertünk szántóra, rétre nyílott, mellette folyt a Hejő patak. Tavasztól őszig libapásztor lányka voltam, míg az állatok legeltek, én önfeledten olvastam. (Bizony előfordult nem kevésszer, hogy a libabegyek a Póli néni gabonájának zsenge hajtásaival teltek meg). Akkor még igazi tél volt, vad hócsatákat rendeztünk, nyaranta mezítláb futkostunk a nap melegítette poros utakon. Boldog, önfeledt gyermekévek voltak.

A középiskolát Tiszaszederkényben kezdtem, és Leninvárosban végeztem. Fiatal város volt, tele lendülettel, egy új élet ígéretével, mozgalmas programokkal. Kollégista lévén részt vettem a városi rendezvényeken, irodalmi körbe jártam, ünnepségeken verset mondtam, aktívan sportoltam. Együtt korosodtunk, összeértünk sok-sok emléket őrizve e csodálatos várossal. Nagyon szeretek itt élni.

Észrevétlenül repültek az évek. Érettségi után férjhez mentem, pár év múlva megszülettek a fiaink. Éltük a mindennapokat, együtt jóban-rosszban, egymást erősítve sok derűvel. Nagyon szeretek nevetni, és ezt örökölték a gyerekek is.

A gyerekek felnőttek, diplomás emberként élik önálló életüket családdal, barátnővel, a kötődés öröknek tűnő, megerősítve két imádott unokával. Gyakran jönnek haza, most különösen, hogy az édesapjuk 48 közös év emlékét itt hagyva, hosszas betegség után tavaly decemberben örökre elment. Ám a sors az egyik kezével elvesz, a másikkal ad. Ősztől ismét megtelik az udvarunk, házunk élettel, amit álmomban sem reméltem, megtörténik. Hozzám költözik a másodszülöttem családostól.

 

 

Ha az ember lelki nyugalomra vágyik, érdemes elővenni a verseidet, amelyekben „összefonódik tér és jelen, / s a holnap mosolya…” – miként Mosoly a falon című versedben fogalmazol. Mi inspirált először versírásra?

Az olvasás örömét apámtól kaptam örökül. Gyerekkoromban, esténként amíg mi, a „három nő”, morzsoltuk a kukoricát, vagy fejtettük a babot, a petróleumlámpa fényénél, ő a gyári könyvtárból hozott könyvekből olvasott fel nekünk mesét, regényt, verseket. Később sem volt tévénk, csak rádió és diavetítő rengeteg diafilmmel.

Általános iskolában nagyon sokszor vettem részt szavalóversenyen, majd középiskolában szintén, aztán írogattam alkalmakra egy-egy „csasztuskát”, amiket tetszéssel fogadtak, de sokáig ennyi volt.

Amikor nyugdíjba jöttem, nem sokkal azután nagy boldogságunkra megszületett a kisunokánk. Egy álmatlan éjszakán papírra vetettem egy-két rímelő sort, majd másnap még pár gondolat csatlakozott hozzájuk, és egyszer csak egy vershez hasonlító „iromány” nézett vissza rám a papírról. Elolvastam a családomnak, nekik tetszett.

Teljesen váratlanul, ha jön egy sugallat, azt rögtön leírom, (mindig van nálam íróalkalmatosság, mert különben elfelejtem), aztán majd, valamikor e köré épül egy vers.

 

 

Úgy tudom, 2015 óta folyamatosan jelen vagy az irodalmi életben. Mit jelent számodra az írás?

Hogy mit jelent? Számomra az írás lélekerősítő időutazás, kikapcsolja a külvilágot. Egy pillanatnyi érzés, egy esemény megélése adja az ösztönzést, ami sok esetben ismerősökkel, rokonokkal vagy csak a képzeletemben történt meg. Nem tudok úgy írni, hogy adott szavakkal, adott képre vagy témára. Lehet, hogy hihetetlennek tűnik, de a pályázatokra beküldött verseim „fordított életűek”, valahogy egy-egy pályázat egymásra talál egy már félig kész vagy teljesen kész alkotásommal.

„…mindig van, ki fényt hoz a napba,”- vallod. Mosoly a falon című versedben is utalsz erre az érzésre: „Összefonódik tér és végtelen,/s a holnap mosolya szobám falán.” Még az anya hiányát megfogalmazó versedet is szomorkás mosoly kíséri: „nem sírok, mosolyog a szám, látod?/ Csak kicsit csípi szemem hiányod.”
A te életedbe ki hozott, hoz fényt? Honnan, miből meríted ezt a mosolygós hitet? Miből táplálkozik mérhetetlen életszereteted, természet iránti vonzalmad?

Mindenki életében vannak események, amelyek nagyban befolyásolják az elkövetkezendő évek szemléletét, érzésvilágát. Számomra az első megrázó emlék édesanyám korai, váratlan halála volt. Ő alig ötven, én alig tizenhat éves voltam, amikor egy agyvérzés elvitte. Sokáig nehezen dolgoztam fel, a mai napig úgy érzem, hogy „rosszul szerettem”, talán ezért is gyengéim az anyaverseket írni és olvasni is.

„Anyám álma a békességet vágyta”, most is emlékszem szavára, – a ma este haragja, a holnapodat mérgezi- mondogatta.
A másik dolog, ami számomra nagyon fontos, a család. Testvéreim, a tágabb család (hál’ Istennek még mind az öten élünk) és az enyémek, a génjeimet hordozók, akik mérhetetlen szeretettel és büszkeséggel töltik meg szívemet (sajnos a férjem már nincs közöttünk).

Derűlátó természet vagyok. Úgy gondolom, a velünk történteket nem problémaként, hanem megoldandó feladatként kell megélni, mert mindenre van megoldás. Aztán, ha megoldottuk, elrakni egy „emlékdobozba”, nem nyitogatni a doboz fedelét, nem hánytorgatni a múltat, hanem reménnyel, szebb jövő hitével várni a holnapot.

 

Könyvbemutató Tiszaújvárosban

 

Verseid gazdag érzelmi világot jelenítenek meg. A csodás táj, természeti jelenségek, évszakok megéneklése mellett fájdalmas és szép emlékek, mindennapi életünk mozzanatai, öröm és bánat akár karöltve is járnak alkotásaidban. Milyen formákba öntöd e gazdag tartalmat, és van-e kedvenc témád?

A klasszikus verselési formát szeretem, a szonett írása sem áll messze tőlem. Mindig a témához választom a ritmust, a szerkezetet. Szinte megsimogat egy ölelkező vagy keresztrím, és csiklandoz, mosolyogtat egy könnyedebb félrímes alkotás.

 

Tudom, számos pályázaton értél el szép eredményt. Melyikre vagy a legbüszkébb?

Első gyerekversemre, amit az akkor tízhónapos kis unokámnak a buborékok varázsvilágára rácsodálkozó tündéri arca ihletett. Nem sokkal ezután az Irodalmi Rádió gyermeknapi pályázatot írt ki, és a „Buborékbál” című versem második helyezést ért el, majd a következő időszakban a Viháncos Duó gyerekversemet – szintén egy pályázat kapcsán – megzenésítette.

 

A tollforgató ember számára fontos, hogy üzenetei minél szélesebb körben jussanak el az emberekhez. Hol jelennek meg alkotásaid? Hol olvashatják a versszeretők az írásaidat?

Verseim Pocsai Piroska szerzői név alatt nyomtatott formában a Kaptárkövek és a Nyírségi Gondolatok irodalmi folyóiratokban negyedéves rendszerességgel jelennek meg. Néhányuk az interneten a youtube csatornán hallható, és a facebook oldalamon olvasható

 

A Mesevarázs című kötet dedikálása

 

Több művészeti csoport tagjaként tevékenykedsz. Melyek ezek?

Szerencsések vagyunk mi, írni és olvasni szeretők, hiszen nagyon sok művészeti oldal van, ahol megjelentetéssel, pályáztatással támogatják, segítik az alkotókat. Tagja vagyok több művészeti csoportnak, többek között: Irodalmi Rádió, POET.hu, Gold Pen Irodalmi Kör, Magyar Irodalmi Rovat, Kortárs költők – versírók csoport, Sumida folyó hídja Kulturális Magazin, Lurkó-Kuckó,…

 

Úgy tudom, két önálló kötettel gazdagítottad a kortárs irodalmat. Az Érzések című könyved írásai a mindennapok érzéseit fűzik verssé. Talán azért is talál egymásra azonnal a kötetet forgató olvasó, a szerző és az alkotás. Milyen témákat közvetítesz az emberek felé ebben a versgyűjteményben?

Ebben a könyvben első szárnypróbálkozásaim kaptak helyet. Téma: a természet képei, az emlékek kiapadhatatlan forrása, a jelen, a mindennapok kiváltotta gondolatok, érzések.

 

A Mesevarázs címet kapta másik köteted. A cím önmagáért beszél. A mesék csodás világába kalauzolod el az olvasókat. Van-e kedvenc írásod, melyet kiemelnél e könyvből? Ha igen, miért erre az alkotásra esett a választásod?

Nem véletlenül lett ez a könyv címe, hiszen a versekhez egy kedves alkotótársam, Héthelyi Krisztina varázslatos illusztrációkat készített. Hihetetlen, de a bálba készülő százlábúnak mind a száz topánját pazarul megrajzolta! Szeretem a gyerekeket, szeretem a gyerekverseket, így minden mókás kis alkotásom szívemből jött, nemigen tudnék választani kedvencet.

 

Könyvfesztiválon

 

Az ember felnőttként is vágyik a mesék okozta borzongásra és a mese igazságszolgáltatására. Kiket, milyen korosztályt szólítasz meg mesés történeteiddel?

Minden gyereknek és minden gyermeklelkű felnőttnek szívesen ajánlom őket. Igyekszem olyan témákról, élővilágról írni, melyekkel itthon testközelben (és nem az állatkertben), természetes közegükben is lehet találkozni. Van közöttük kicsiknek való mondókás, nagyobbacskáknak állatfarmos, még nagyobbaknak tanulságos, humoros.

 

A két önálló kötet mellett több antológia is jegyzi a neved. Mit tapasztalsz, van igény a versekre?

Meglepően sok antológia kerül kiadásra évente, verseim 16 versgyűjteményben vannak jelen. Szerencsés nemzet vagyunk, nagyon sok művészlélek él hazánkban, alkotók és írást kedvelők egyaránt. Mindig meghatódom azt látva, hogy milyen sok kedves ember ír véleményt, reagál egy-egy versemre, ha megjelenik valahol.

 

Legközelebbi terveid között szerepel újabb kötet? Milyen témák élveznek majd prioritást?

Természetesen gyűlnek az alkotások, valamikor biztosan beérnek egy újabb könyv kiadására.
Vannak már elkészült és készülőben lévő alkotásaim felnőtt és gyermek olvasók számára egyaránt. A régi témák újratöltve, a sors hozta új helyzetek és minden lehetőség, ami életutamon megszólít.

 

Kedves Piroska! Küldj egy mosolygós, reményteljes üzenetet az olvasók számára!

Az élet szép, csak meg kell találni a megfelelő szemüveget, és észrevenni a mindennapok apró csodáit, mert igenis, vannak csodák.

 

Pocsai Piroska:

ÉLET A LÉT HELYETT

„Ha szíved kinyitod,
s a fény felé tárod,
nincs boldogabb érzés.
Soha meg nem bánod,
mert amikor szeretsz,
és téged szeretnek,
életed gyöngyei
ékkőként peregnek.
Botladozhat a sors,
olykor rosszul léphet,
a legszebb ajándék
mégiscsak az élet.”

 

Nagy megtiszteltetés nekem egy ilyen komoly interjú. Hálásan, őszinte szívvel köszönöm!

A Montázsmagazin és a magam nevében köszönöm az interjút és az életigenlő üzenetet. Kívánok jó egészséget, lehetőséget terveid megvalósításához. Varázsolj, kérlek, sok-sok mosolyt az olvasók arcára!